A szerzők, akik a középfokú- valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban résztvevők, illetve az önképzéssel tanulók. A könyvsorozatot úgy állították össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A könyvek az érvényes ECDL vizsgarendnek megfelelően tartalmazzák a tudnivalót és a célirányos feladatokat. A szerzők minden könyvet kibővítettek azokkal az ismeretekkel, amelyeket a gyakorlat szempontjából fontosnak ítéltek, vagy az elmúlt évek vizsgatapasztalatai, illetve a középiskolák számára készült tantervek alapján szükségesnek láttak. Az Olvasó most az ötödik könyv javított, s egyben bővített kiadását tartja a kezében. A kiadváby célja, hogy bevezesse az olvasót az adatbázis-kezelés "rejtelmeibe". A könyv három nagyobb részre osztható. Az első rész az egytáblás adatbázisokkal foglalkozik.
Nincs tudomásunk olyan weboldalról, amely ehhez a könyvhöz kapcsolódik. Ha önnek van,
írja meg nekünk!
25%
Bodnár István, Magyary Gyula
1 125 Ft
A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban részt vevők, ...
25%
Bodnár István, Magyary Gyula
960 Ft
A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban vagy a felsőoktatásban részt vevők, ...
25%
Bodnár István, Magyary Gyula
735 Ft

A könyv az Office 97 Excel alkalmazásának alapján készült, de különösebb változtatások nélkül használható az Excel 2000, Excel 5.0 vagy Excel 7.0 programokhoz is. Feltételezzük, hogy az Olvasó tisztában van néhány alapfogalommal: a fájlkezelés alapis...
25%
Bodnár István, Magyary Gyula
585 Ft
A szerzők, akik a középfokú- valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban résztvevők, ...
25%
Bodnár István, Magyary Gyula
585 Ft
A könyvsorozatot úgy állították Össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A könyvek a 2001. márciusától érvényes ECDL vizsgarendnek megfelelően tartalmazzák a tudnivalót és a célirányos feladatokat. A szerzők minden könyve...