A szeretet cselekszik – élj titkon hihetetlen életet egy hétköznapi világban Szerző: Bob Goff Fordította: Trója Noémi Egy rendkívüli ember mesél az életéről és arról az életről, amelyet mindannyian élhetünk – szeretet erejével áthatott, a világban tevékenyen részt vevő, ízig-vérig megélt értékes életről. A szeretet cselekszik nem kliséket és szabályokat vonultat fel, hanem Bob saját életének egy-egy csodálatos kalandjával mutatja be, hog...


A spirituális gyermek

A spirituális gyermek-ben Lisa Miller pszichológus a lélekgyógyászat egyik forradalmian új területét mutatja be: a spiritualitás erejének tudományos alapjait. Az egészség és a spiritualitás bizonyított összefüggéseinek vizsgálatán keresztül rámutat arra, hogy azok a gyermekek, akiknek életében a spiritualitás pozitív, központi tényező: 40%-kal kisebb valószínűséggel lesznek kábítószerfogyasztók és -függők; 60%-kal kisebb valószínűség...

Pornóra kattanva

A Pornóra kattanva mindenki által könnyen érthető nyelvezeten íródott, és szilárdan épít az idegtudományok, a pszichológia és a fejlődéstan eredményeire … Mint gyakorló pszichológus, több mint negyven éve kutatom az emberi motiváció területét, és kijelenthetem, hogy Wilson elemzése nagyon szépen illeszkedik mindahhoz, amire magam is jutottam. Frederick Toates professzor, Open University, a How Sexual Desire Works: The Enigmatic Urge ...

Erdélyi bevonulás

Hetvenöt éve, 1940. szeptember 5-13. között, a második bécsi döntés következtében Észak-Erdélyt és a Székelyföldet birtokba vette a magyar honvédség. Az erdélyi magyarság mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadta a bevonuló honvédeket. A baróti Tortoma Könyvkiadó a 70. évfordulóra egy, az eseményhez méltó kötettel emlékezett. Az Illésfalvi Péter és Szabó Péter budapesti hadtörténészek által írt és szerkesztett több mint 200 oldalas, igé...

Szent tehén

Nevetésre ingerlő, groteszk kaland a világ körül — a főszerepben egy négylábú hősnővel, akit az Olvasó nem fog egyhamar elfelejteni! Bikavári Riska, a tehén, boldogan éli eseménytelen életét egy farmon. Naphosszat nincs más dolga, mint kérődzni, lustálkodni és cseverészni legjobb barátnőjével, Bimbóval. Egyik este Riska és Bimbó kiszöknek a kerítésen a bikákhoz, de míg Bimbót a flörtölés izgatja, Riska kíváncsiságát a gazda háza kelt...

A székelyek rövid képes története

A székelyek földjéről és népéről könyvtárnyi irodalom született napjainkig. Tudományos, ismeretterjesztő, de áltudományos kötetek egész sora is tárgyalja a székelyek történetét, különböző szerzők különféle elméleteket dolgoztak ki e nép eredetéről és különböző szemszögből ismertetik annak történetét. Az utóbbi időben örvendetes módon ismét fokozódott a Székelyföld iránti érdeklődés. Egyre többen tartják fontosnak, hogy megismerkedjen...

Nikola Tesla és az univerzum titkai

Az emberiség történelmében sok nagy filozófus, számtalan híres természettudós és megannyi nagy feltaláló munkálkodott a társadalom, a tudomány és a technika fejlődésén. Kevesen voltak azonban olyanok, akik mindhárom területen kimagaslót alkottak. Közülük is az egyik legnagyobb hatású személyiség kétség kívül Nikola Tesla volt. A könyvben végigkísérhetjük rendkívüli életét a születésétől kezdve egészen a haláláig, és közben megismerhe...

Páncélosokkal az életért

A Kiskapu Kiadó történelemmel foglalkozó köteteinek egyike Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra szerkesztésében megjelent Páncélosokkal az életért című könyv, amely Koszorús Ferenc életéről és arról a katonai akcióról is szól, amelyben fegyveres erővel akadályozta meg a budapesti zsidók deportálását. Az ő életútja annak a generációnak a küzdelmeiről is szól, amelyiknek a sorsát két diktatúra árnyékolta be. Mi az oka annak, hogy a zsidó-mentés...

Orfeo

„Milyen trükkel hiteti el a zene a testtel, hogy lélek rejtőzik benne?” A nyugdíjas zeneszerző, Peter Els, szokatlan hobbinak hódol: házi laboratóriumában baktériumok genetikai módosításával kísérletezik. Tevékenysége magára vonja a nemzetbiztonságiak figyelmét. Amikor a hatóságok átkutatják a házát, pánikba esik, és elmenekül. Az állandó terrorfenyegetettségben élő országban kitör a hisztéria, és Peter Els, akire a média ráragasztja...

Puskás és az aranycsapat diadalai

Hatvan év rengeteg idő. Az Aranycsapat diadala a gyepen mindenkié, ahogy a vereséget is kicsit mindenki a sajátjának éli meg. Van-e ennek a kornak napjaink labdarúgói és a sport szerelmesei számára még valódi üzenete? Tudunk-e még mi, a túlélő kevesek, bármi relevánsat mondani egy másik kor sportolóinak és rajongóinak?

Házi sütemények

Pöltl Jánosné – a szerző – szeretné a hagyományt nem csupán megőrizni, hanem életre kelteni is. A könyv jól összegyűjtött, kipróbált recepttár, válogatás. Ezekben a süteményekben nem szerepelnek állományjavítók, tartósítószerek, minden természetes agyagból készül.