Az emberiség történelmében sok nagy filozófus, számtalan híres természettudós és megannyi nagy feltaláló munkálkodott a társadalom, a tudomány és a technika fejlődésén. Kevesen voltak azonban olyanok, akik mindhárom területen kimagaslót alkottak. Közülük is az egyik legnagyobb hatású személyiség kétség kívül Nikola Tesla volt. A könyvben végigkísérhetjük rendkívüli életét a születésétől kezdve egészen a haláláig, és közben megismerhetjük azoka...

A Kiskapu Kiadó történelemmel foglalkozó köteteinek egyike Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra szerkesztésében megjelent Páncélosokkal az életért című könyv, amely Koszorús Ferenc életéről és arról a katonai akcióról is szól, amelyben fegyveres erővel akadályozta meg a budapesti zsidók deportálását. Az ő életútja annak a generációnak a küzdelmeiről is szól, amelyiknek a sorsát két diktatúra árnyékolta be. Mi az oka annak, hogy a zsidó-mentésben részt ...

„Milyen trükkel hiteti el a zene a testtel, hogy lélek rejtőzik benne?” A nyugdíjas zeneszerző, Peter Els, szokatlan hobbinak hódol: házi laboratóriumában baktériumok genetikai módosításával kísérletezik. Tevékenysége magára vonja a nemzetbiztonságiak figyelmét. Amikor a hatóságok átkutatják a házát, pánikba esik, és elmenekül. Az állandó terrorfenyegetettségben élő országban kitör a hisztéria, és Peter Els, akire a média ráragasztja a „Bioter...

Hatvan év rengeteg idő. Az Aranycsapat diadala a gyepen mindenkié, ahogy a vereséget is kicsit mindenki a sajátjának éli meg. Van-e ennek a kornak napjaink labdarúgói és a sport szerelmesei számára még valódi üzenete? Tudunk-e még mi, a túlélő kevesek, bármi relevánsat mondani egy másik kor sportolóinak és rajongóinak?

Pöltl Jánosné – a szerző – szeretné a hagyományt nem csupán megőrizni, hanem életre kelteni is. A könyv jól összegyűjtött, kipróbált recepttár, válogatás. Ezekben a süteményekben nem szerepelnek állományjavítók, tartósítószerek, minden természetes agyagból készül.

MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető...

Az itt közölt idézetek célja: részrehajlás és kommentár nélkül szembesíteni az olvasókat és a szerzőket a korábban leírt mondatokkal. Egy pontos idézet mindig megáll önmagában, magyarázni fölösleges: szolgál és kiszolgáltat. Nyilvánvalóvá válik a szerző világnézete, hovatartozása, gondolkodásmódja és erkölcsi felfogása. Ezért nem mindegy, hogy az ember mikor és mit ír le. E kötet szerzői közül sokan nem osztják e felfogást, mert ők már leírtak...

Tóth Gy. László azon kevés jobboldali magyar értelmiségiek egyike, akit átlagon felüli műveltsége és kritikai attitűdje soha nem hagyott cserben. Nyíltan vállalt nemzeti elkötelezettsége, antikommunizmusa és baloldal-ellenessége mellett egyre többet foglalkozott a liberalizmus és a neoliberalizmus kártékony hatásainak leírásával, elemzésével. Tisztánlátása a tényszerűségnek, a folyamatok elemzésének, valamint a tudományos igényű pontosságra tö...

„Július 14-e előestéjén Angele Lieby nem szűnő migrénes fejfájással egy strasbourgi kórház sürgősségi osztályára kerül. Állapota nem javul, ezért mesterséges kómában tartják. Eltelik néhány nap, de az orvosoknak nem sikerül felébreszteniük: minden igyekezetük ellenére Angele semmilyen életjelet nem mutat. -Le kell kalpcsolni a gépekről. – közlik a férjével.” A házassági évfordulójuk napján azonban a lányuk felfedez egy könnycseppet anyja...

A most megjelenő hiánypótló versantológiában tizenöt év Misztrál-dalait megihlető versek válogatását veheti kézbe az olvasó. Az összeállítás időrendben közli az egyes költemények teljes szövegét Janus Pannoniustól kortársaink több művéig. A zsebbe, táskába, hátizsákba való kis kötetben túlnyomórészt magyar költők versei, illetve néhány világirodalmi nagyság művei szerepelnek. A verseket a Misztrál munkásságát jól ismerő neves személyek –...


Nikola Tesla és az univerzum titkai

Az emberiség történelmében sok nagy filozófus, számtalan híres természettudós és megannyi nagy feltaláló munkálkodott a társadalom, a tudomány és a technika fejlődésén. Kevesen voltak azonban olyanok, akik mindhárom területen kimagaslót alkottak. Közülük is az egyik legnagyobb hatású személyiség kétség kívül Nikola Tesla volt. A könyvben végigkísérhetjük rendkívüli életét a születésétől kezdve egészen a haláláig, és közben megismerhe...

Páncélosokkal az életért

A Kiskapu Kiadó történelemmel foglalkozó köteteinek egyike Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra szerkesztésében megjelent Páncélosokkal az életért című könyv, amely Koszorús Ferenc életéről és arról a katonai akcióról is szól, amelyben fegyveres erővel akadályozta meg a budapesti zsidók deportálását. Az ő életútja annak a generációnak a küzdelmeiről is szól, amelyiknek a sorsát két diktatúra árnyékolta be. Mi az oka annak, hogy a zsidó-mentés...

Orfeo

„Milyen trükkel hiteti el a zene a testtel, hogy lélek rejtőzik benne?” A nyugdíjas zeneszerző, Peter Els, szokatlan hobbinak hódol: házi laboratóriumában baktériumok genetikai módosításával kísérletezik. Tevékenysége magára vonja a nemzetbiztonságiak figyelmét. Amikor a hatóságok átkutatják a házát, pánikba esik, és elmenekül. Az állandó terrorfenyegetettségben élő országban kitör a hisztéria, és Peter Els, akire a média ráragasztja...

Puskás és az aranycsapat diadalai

Hatvan év rengeteg idő. Az Aranycsapat diadala a gyepen mindenkié, ahogy a vereséget is kicsit mindenki a sajátjának éli meg. Van-e ennek a kornak napjaink labdarúgói és a sport szerelmesei számára még valódi üzenete? Tudunk-e még mi, a túlélő kevesek, bármi relevánsat mondani egy másik kor sportolóinak és rajongóinak?

Házi sütemények

Pöltl Jánosné – a szerző – szeretné a hagyományt nem csupán megőrizni, hanem életre kelteni is. A könyv jól összegyűjtött, kipróbált recepttár, válogatás. Ezekben a süteményekben nem szerepelnek állományjavítók, tartósítószerek, minden természetes agyagból készül.

Rend a lelke mindennek

MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyön...

Háború a jobboldal ellen

Az itt közölt idézetek célja: részrehajlás és kommentár nélkül szembesíteni az olvasókat és a szerzőket a korábban leírt mondatokkal. Egy pontos idézet mindig megáll önmagában, magyarázni fölösleges: szolgál és kiszolgáltat. Nyilvánvalóvá válik a szerző világnézete, hovatartozása, gondolkodásmódja és erkölcsi felfogása. Ezért nem mindegy, hogy az ember mikor és mit ír le. E kötet szerzői közül sokan nem osztják e felfogást, mert ők m...

Nyílt vizeken

Tóth Gy. László azon kevés jobboldali magyar értelmiségiek egyike, akit átlagon felüli műveltsége és kritikai attitűdje soha nem hagyott cserben. Nyíltan vállalt nemzeti elkötelezettsége, antikommunizmusa és baloldal-ellenessége mellett egyre többet foglalkozott a liberalizmus és a neoliberalizmus kártékony hatásainak leírásával, elemzésével. Tisztánlátása a tényszerűségnek, a folyamatok elemzésének, valamint a tudományos igényű pont...

Könnycsepp

„Július 14-e előestéjén Angele Lieby nem szűnő migrénes fejfájással egy strasbourgi kórház sürgősségi osztályára kerül. Állapota nem javul, ezért mesterséges kómában tartják. Eltelik néhány nap, de az orvosoknak nem sikerül felébreszteniük: minden igyekezetük ellenére Angele semmilyen életjelet nem mutat. -Le kell kalpcsolni a gépekről. – közlik a férjével.” A házassági évfordulójuk napján azonban a lányuk felfedez egy könnycse...

Tizenöt per száz

A most megjelenő hiánypótló versantológiában tizenöt év Misztrál-dalait megihlető versek válogatását veheti kézbe az olvasó. Az összeállítás időrendben közli az egyes költemények teljes szövegét Janus Pannoniustól kortársaink több művéig. A zsebbe, táskába, hátizsákba való kis kötetben túlnyomórészt magyar költők versei, illetve néhány világirodalmi nagyság művei szerepelnek. A verseket a Misztrál munkásságát jól ismerő neves személy...